A slowfood mozgalom 1986-ban indult, amikor megnyílt Olaszország első McDonald’s étterme a római Spanyol-lépcső lábánál. Egy újságíró, Carlo Petrini és aktivista társai, akik a helyi hagyományok, szokások megőrzésében, a jó ételben és a gasztronómiai élvezetekben hittek, az épület előtt demonstráltak, de figyelemfelkeltés céljából táblák helyett inkább pennéből készült tésztaételt osztogattak a járókelőknek, és közben azt skandálták: „Nem gyors-, hanem lassú ételt akarunk!”. Három évre rá alakult meg hivatalosan a mozgalom, amely azóta világméretűvé vált, és mára már nem csupán a gasztronómiára koncentrál, célkitűzései kiterjednek a környezetvédelem, a munkaerő és az egészségmegőrzés területeire is.

Filozófiájának három alappillére van: együnk és élvezzük a jó minőségű, ízes és egészséges ételeket, amelyek előállítása a legkevesebb kárt okozza a környezetnek, megfizethetők a vásárlóknak, az alapanyagokat biztosítók pedig rendes munkakörülmények között, tisztes nyereségért dolgozzanak. Éppen ezért céljuk a termelő-vásárló ellentét feloldása azzal, hogy utóbbiakat társtermelőnek nevezik, ezzel aktív szereplővé téve őket. Arra ösztönöznek, hogy ismerjük meg és támogassuk a környezetünkben élő kistermelőket, akik az ételeinket biztosítják. Ha tudjuk, honnan származnak és ki állította elő az alapanyagokat, tudatosabbak leszünk, jobban megbecsüljük és nagyobb örömmel fogyasztjukaz ételünket.

Petrini és társai szerint a gasztronómiában a globalizációnak és a gépesítésnek az lett a következménye, hogy szűkült az ételek választéka, és azok is egyen-ízűek. Sokan olcsón megveszik a feldolgozott ételeket, amit felmelegítve, útközben vagy az autóban befalnak, mert már időt sem szeretnének/tudnak szánni a nyugalmas étkezésre, ami az egészségünkre, a társas kapcsolatainkra és az életminőségünkre is rossz hatással van.

A slowfood filozófiát úgy tudjuk beilleszteni az életünkbe, ha elkerüljük a feldolgozott ételeket, helyi termelők által előállított élelmiszert vásárolunk, amit magunk főzünk meg, vagy olyan helyeken eszünk, ahol tudjuk, hogy ugyanebben hisznek. Tudatosak vagyunk, az ételeink egy apró részét esetleg magunk termeljük (ez zöldfűszer is lehet a párkányon!), onnan vásárolunk tojás és húst, ahol az állatok jólléte biztosított volt, kerüljük az agyonvegyszerezett zöldségeket, gyümölcsöket, a tömegpékárut és -tejtermékeket. A hétköznapokban leülünk, nyugalomban fogyasztjuk el az ételeinket, utazás közben megkóstoljuk a helyi fogásokat, és amikor eszünk, arra koncentrálunk, lassan, kiélvezve minden jó falatot.

Hiszünk a slowfood filozófiában.
Éttermeinkben kérdezzenek minket, örömmel mesélünk arról, hogy kik a beszállítóink, és milyen alapanyagokkal dolgozunk.